2016. december 22., csütörtök

I. Évad - I. Fejezet

Szép napot kívánok mindenkinek! 
Igen, valahol nekem is ismét el kell kezdenem és én úgy gondoltam, hogy egy KÖNYV alapú fanfictionnal jövök nektek, mégpedig, A Cimmeria titka című könyv alapján fog íródni ez a történet. 

Szeretném minden kedves emberkének meköszönni a sok segítséget a blog létrehozásában, legfőképp pedig a legnagyobb dícséretet a dizájn szerkesztő, Lexa Smith.



I. Évad - I. Fejezet
- Viszlát



A nap sugarai hosszan világították be Sam szobáját. Egy hatalmas nyújtózás közepette kiugrasztotta magát az ágyból és egy megaugrás után egyszerű, laza mozdulattal kinyitotta szekrénye ajtaját, minek aljában már ott hevertek a mára előkészített ruhái. Egy fekete póló, amin Emma Watson képmása díszelgett. Alsó részére egy szintén fekete, aranyszínű zseb cipzár díszelgett. Magára rángatta a kedvenc, szűrke pulcsiját, amit még nagybátyjától kapott karácsonyra. Rövid, oldalt vállig, hátul pedig nyak középig érő világos barna göndör haját hátul összefogta amennyire csak tudta, oldalt pedig pár hullám csattal rögzítette.

Samanatha nem az a típusú lány, aki olyan vékony, mint egy cipőfűző — náluk így nevezik a sovány, görcsös alkatú lányokat. Igaz, mindig is vágyott olyan modell alakra, ami barátnőjének adatott meg, viszont soha nem mondta azt, hogy nincs megelégedve magával. Minden reggel iskola előtt lemegy az utca végén levő sportpályára és fut három kört, s ugyan ezt este, iskola után is eljátssza. Ezzel tartja a hatvan kilót. De mostanában eléggé elhanyagolja a futást és az egészséges étkezést is. Eleinte minden héten egyszer evett zsíros ételt, a többi napon csak zöldségeket tömött magába, de az utóbbi pár hétben, mióta az apját eltemették, azóta teljesen összeesett és mindenféle egészségtelen dolgot töm magába és ez még csak az egyik elrettentő dolog a családja számára.
Az, hogy egy kicsit hízik a magasságához, azt nem bánják annyira a családtagjai. De már annál inkább rühellik az új pasiját, Dmitrijt, aki egyre inkább a rossz irányba rántja le magával a lányt.



***



—Szerinted jó lesz majd a középsuli? — hajolt közelebb feketébe burkolózott barátnőjéhez vigyorogva Evana.

— Biztos. — mondta, majd faképpel tovább bámulta a saláta kinézetet mutató füzetét. Úgy tett, mintha olvasná az anyagot, viszont az most cseppet sem érdekelte. Azon járt az agya, hogy mikor találkozhat már végre újra Dmitrijjel. A szőke hajú lány kiterült az ágyra és a plafont kémlelte. Egyfolytában azon járt az agya, hogy ha Samantha boldog lenne az mellett a pasi mellett, akkor most nem itt tanulnának, hanem kint lófrálnának a város legelhagyatottabb helyeit felfedezve. Evana-nak kissé gyerekes felfogása volt, viszont tökéletesen megértette, hogy barátnője szerelmes és hogy az apja elveszítése is fáj neki, de nem hagyhatta mindvégig magára a lányt. Akármilyen rossz hatással is volt képes rá hatni, még mindig jó volt a kedve és próbálta mosolyra bírni ismét lánypajtását. A lány szobája rendezett volt. Mintha egy szent helyiségbe léptek volna be. Egyetlen egy porszem sem volt érezhető semmilyen módon a szobában. A falakat egy-két poszter díszítette. Azokról a Harry Potter és az Alkonyat főhősei bámultak le.

— Ne legyél már egyfolytában ilyen búval baszott… — ugrott fel hirtelen és lábait maga alá gyűrte. — Egyfolytában arra a pasira gondolsz, pedig szerintem egyáltalán nem helyes, sőt. Olyan palacsinta feje van. És az a majdnem vállig érő göndör haj. Fúúúj…
Samantha nagyot sóhajtott és felé fordult.

— Tudod, pont ezt szeretem benne. Nem olyan, mint mások és sokkal bátrabb is és… — nem tudta folytatni, Evana szavába vágott.

— Sokkal idősebb is. — megforgatva szemeit összekereste a cuccait és egy kupacba tette őket nagyság szerint. Szórakozottan próbálgatta, hogy megállnak-e a könyvei a tolltartóján, de mikor összedőlt a torony, csalódottan nézett az előtte heverő könyvekre. — Pedig én bíztam bennetek — motyogta és összeszedte a földre hullott tankönyveket. Samantha kiterült Evana mellé, és ököllel támasztotta fejét.

Fél óráig mind a ketten a könyveiket bújták tovább. Vagyis csak a szőke. A másik ismét úgy tett, mintha olvasna, közben pedig megint Dmitrijen járt az esze. Nem tudta sehogy sem terelni a gondolatait a férfias kinézetű fiúról.

— Ideje lenne mennem — állt fel és bepakolta a könyveket a táskájába. Lebaktattak a lépcsőn.

— Viszlát! — Kiabált a lány, majd adott Samantha arcára egy puszit és kilépett az ajtón. Az anyja mosolyogva integetett a konyhából neki. Mikor elhagyta a házat, komor arccal nézte szomorú gyermekét, ahogy felbaktat az emeletre. Végig mérte. Fekete zokni, fekete nadrág és egy szürke pulcsi. Haja egyszerű copfba, fejét lehajtva szelte a lépcsőfokokat. Mrs. Chapman szája sarkában bujkált egy kósza mosoly. Régóta nem lehetett ilyet látni tőle. Mióta a férje meghalt az óta magába fordult és nem csak ő az egyetlen. Pedig mindenki szerette. De valakinek mégis útban volt.



*Pár hónappal később*



— Szeretlek Dmitrij. Jóéjt. — lehelt forró csókot a férfi ajkaira mielőtt belépett volna a bejárati ajtón. Samantha első és egyben utolsó bálján volt ebben a városban, mielőtt még elköltözne az új iskolájába. Minden percet élvezni akart, amit még Dmitrijjel és a barátaival tölthetett, ugyanis abban az iskolában nincs kimenő. Mármint úgy, hogy nem kollégiumos és még a szünetekre sem lehet hazajönnie. Ez egy örökké ottlevős iskola, s csak akkor láthatja majd Dmitrijt, ha anyja kikéri pár napra Samet. Bár ez nem sűrűn fog előfordulni, mivel Mrs. Chapman még mindig nem bírja a rideg kinézetű fiút, aki mellesleg három évvel idősebb a lányánál. A nő rettentően örült annak, hogy végre nem kell egyfolytában azon aggódnia, hogy hol van és mikor ér haza a lánya.

— Én is szeretlek Samantha. Vigyázz magadra. Hiányozni fogsz. — Végig simított a lány meztelen karján és ismét vad, ám de mégis gyengéd csókcsatába kezdtek. Nyelveik vígan táncoltak egymással, mintha csak most találkoztak volna először. Miután nyelveik elfáradtak bégre szétváltak és Samantha anyja is megkönnyebbülten pillantott a konyhából az ajtóra, mikor az halkan nyikorogva kinyílott. Szürke, combközépig érő ruhája szorosan rátapadt a testére, így kimutatta domborulatait. Anyja csodálkozva vizslatta, hogy a haja el van tűzve. Mióta apja meghalt, azóta nem tűzte el a loboncost. Apró gödröcskék jelentek meg a szája szélén, mikor látta, hogy szüleje még mindig ott üldögélt a konyhában egy újsággal maga előtt, viszont nem az újságot olvasta, hanem a lányáról levett érzéseket próbálta megérteni. Fáradt, szomorú és boldog volt egyszerre.
Nem akarta elhinni, hogy holnap délben már az új iskolájában fogja felfedezni a terepet. Hisz az iskoláról is csak annyit tudott, hogy valamiféle eldugott helyen van és, hogy talán valamiféle Haroma, vagy Hamora nevű lehet. De ő inkább a Hamorára emlékezett még így fél emlékből is.

Egy laza láblendítéssel mindkét lábáról leesett a cipő. Egyik a szekrénye mellett landolt, másik neki csapódott. Hátra eresztette magát és engedett a csábításnak, hogy szemei lassan lecsukódjanak, és mély álomba merüljön. Viszont eszébe jutott, hogy nem írt Evanának SMS-t, hogy épégben hazaért. Gyorsan kikapta a kézi táskájából a telefont és bepötyögte, majd elküldte a szöveget. Ez után visszahelyezkedett abba a kényelmes pózba, melyben ez előtt volt és szempilláit egyre nehezebbnek érezve lecsukta szemét és várta, hogy elaludjon. 


***

— Katie ne csináld! — ordibálta az öccse. Egy szikla szélén állt és leugrani készült. Barna haját a viharos szél össze-vissza fújdogálta, az egyoldalú széltől ruhája rátapadt a jobb oldalára. Lábán csak egy rózsaszín papucs volt. Szemei csukva. Mintha aludna. Hisz aludt is, csak ezt Leon nem láthatta.

— Katie, te hülye nyomorék! Most azonnal gyere le a szirt széléről! — kiabálta már Evana is. De az álomba merült lány nem hallgatott egyikükre sem.

— Most megfizetsz azért, amit idáig velem tettél! — Samantha két lépéssel közelebb lépett a lányhoz. Tíz másodpercenként lépett kettőt. Ahogy lenézett a szikláról, csak vizet és kőszirteket látott. Több tíz méternyire alattuk. A vízből hatalmas sziklák nőttek ki. Mikor odaért a lány mellé, lenézett és elmosolyodott. — Most pedig… Ugorj! — Katie a hatása alá került és egy lépéssel még közelebb jutott a szirt széléhez. A húga kiabált neki egyfolytában, de nem hallotta. Másik testvére sírva rogyott össze a földre.

— Samantha! Elég! — A lány csak hátra nézett, mosolygott egyet és lelökte Katiet.

— Jó utat. — vigyorgott, majd hangos röhögésbe kezdett.

 ***


Felriadt. Az izzadtság cseppek patakozva folytak le arcán. Takarója a földön volt, telefonja a takaróján. Úgy lihegett, mintha egész idáig futott volna. Mélyeket nyelt annak reményében, hogy sikerül valamennyire lenyugodnia. Rápillantott az órára az ágya felett. Hajnali négy óra.

Befelé fordulva próbált elaludni, viszont kevés sikerrel. Egész végig a holnapi, vagyis már mai napon kattogott. Egyszerűen nem tudta elképzelni magát másik iskolában. Miért kellett olyan hülyén viselkednie? Lehet, hogy ha beszél az anyjával reggel, nem kell elmennie. Ki tudja.



Hajnali hatkor még mindig fent gubbasztott. A plafont bámulta és várta, hogy az ébresztő jelezzen. Kínos cseng nyomult a szoba minden zugába. Szeretett volna most valakivel beszélni, aki megérti őt és nem csak elítéli.



 

Eközben Evana is fent gubbasztott ágya tetején és a telefonját forgatta azon gondolkozva, hogy vajon fel merje-e hívni barátnőjét. Végül pár fájdalmas gondolattal teli perc után feloldotta a telefont és tárcsázta Samantha számát.

— Eva? — hallatszott az elcsuklott hangja a vonal túloldaláról.

— Sam, de jó, hogy fent vagy! — Sóhajtott. — Csak annyit akartam mondani, hogy épp azon gondolkoztam, hogy mi lesz velem nélküled, ha te most elmész? — hangszálai beleremegtek már a gondolatba is, hogy ő itt hagyja őt egyedül, ebbe a szar városban. A lány nem válaszolt, csak hatalmasat szippantott az elhasznált szobalevegőből.

— Nem akarok elmenni, de muszáj lesz. Nem akarok úgy elválni tőled, hogy szomorú vagy. Te vagy az én hercegnőm én meg a tied. És akármennyi szaros kilométer áll közénk én mindig itt leszek neked. De most le kell, hogy tegyem. Nemsokára indulunk. — Azzal fogta, meg sem várva barátnője válaszát és kinyomta a telefont. Levágta az asztalára, amit hangos koppanás jelzett. Hatalmas cseppekben hullottak a könnyei, torkába nagy gombóc nőtt. Mélyeket nyelve, levegőért kapkodva lassan összeszedte magát és lenyomta az ébresztőjét. Felkapta magára a már előre kikészített fekete szettet, majd besétált a fürdőbe. A tükörben szörnyű látvány fogadta. Szemei karikásak, haja szanaszét áll. A látványtól ismét könnybe lábadtak a szemei. Nem így szokott ő kinézni. Arcot mosott, feltett egy kis alapozót, kontúrt, szemeit kihúzta, szájára kent egy barna, lila színkeverékű rúzst. Szempilláit egyforma hosszúságúra húzta és mindent visszapakolt a helyére. Ebben a pillanatban csengettek. Kirohant a fürdőből, egyenest az ajtóhoz.  Mikor kinyitotta, a ház ajtaja előtt egy idegen férfi állt, a háttérben kilátszott a citromsárga autó orra. A taxis. Szíve nagyokat dobant, ahogy meglátta az embert.

— Anya! — kiabálta remegő hangon. — Itt a taxis! — Egy halovány mosolyt eresztett az illető felé.

A nő leviharzott a lépcsőkön és mosolyogva üdvözölte. Mondta neki, hogy várjon egy pillanatot, amíg lehozzák a pakkokat, majd mindketten megindultak a feljáró felé. Anyja hatalmas igyekezettel szaladt fel és megfogta a két legnehezebb bőröndöt, majd lecipelte a taxihoz.

— Greg, Koda! Itt a taxi! — kiáltotta el magát a lány, mikor leért az előtérbe az utolsó csomagokkal is. A fiú és a kutya szinte egyszerre értek le az emeletről. Öccse, szomorúan ölelte meg a lányt, aki könnyes szemekkel nyomott egy puszit. Íriszeit szorosra zárta és úgy szorította meg a srácot. Greg nyolc éves és imádják egymást. Most kezdi az első osztályt.

— Mi lesz velem nélküled nővérkém? — szipogott.

— Nyugi öcskös, visszajövök — kócolta össze a már belőtt haját és egy félmosolyt hintett felé. Leguggolt a kutyához, magához húzta beledörmögött az állat nyakába:

— Vigyázz rájuk, oké? — Az állat, mintha értette volna, hogy mit mond gazdája, nyüszített egyet és végig nyalta a lány arcát.


2 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. Újra. :D
    Szóval szia! :)
    Tetszett az első fejezet, ügyesen felvázoltad a szereplőket és a cselekmény egy részét. Én egy picit gyorsnak és rövidnek találtam, nagyon hamar ugrottál át az egyik időpontból a másikba.
    Az álmot is kevésnek és furcsának találtam, egyáltalán nem illett bele a fejezetbe, rövid volt, teljesen összezavart. :)
    Néhány stilisztikai és helyesírási hibával is találkoztam, amit egy bétával vagy egy alapos átolvasással javítani tudsz.
    Kellemes írást! Kíváncsian várom a következő részt!
    Christine Xx

    VálaszTörlés